2015. 08. 05.

A vizes világbajnokság szerdai napján a vízilabda arénában és az uszodában is volt okunk az örömre: női pólósaink szépen búcsúztak, míg Cseh László újfent bebizonyította, hogy igazi világklasszis!

Örömpóló, távozó kapitánnyal

Sok okunk nem lehetett a panaszra a szerdát illetően Kazanyban. Bár női vízilabda-válogatottunk csalódást keltő vb-szereplése sokáig megmarad az emlékekben, Merész András lányai Brazília elleni „örömpólója” némiképp „helyretette” a magyar póló kissé megtépázott renoméját. Viszont a vak is láthatta: valami nincs rendben a csapat háza táján. Jelzik ezt a kereten belüli feszültségekre utaló játékos-nyilatkozatok, valamint a tény, hogy Merész András szövetségi kapitány percekkel a 9. helyet érő nagyarányú, 22-7-es sikert követően telefonon felhívta a szövetség elnökét, Kemény Dénest, és benyújtotta lemondását.

A felemás délelőtt után egy jókora égszakadást követően „birtokba vettük” a Rubin Kazany futballcsapatának stadionját, ami ugyebár a a vizes vb idejére átváltozott uszodává, méghozzá elsőrangú uszodává! Igaz, a benne dolgozók nagyjából 99 %-a az oroszon kívül képtelen bármilyen nyelvű kommunikációra (pedig becsületünkre legyen mondva: próbálkoztunk angollal, némettel, olasszal, de mindhiába), és a feliratok sem mindenhol egyértelműek, valamint a kiszolgáló személyzet modora és munkakedve is hagy némi kívánnivalót maga után (konkrétan egy lopott mosoly kicsikarása is esélytelen a kazanyi önkéntesek körében), de az esemény lebonyolításán és színvonalán ezek a – mondjuk így – kisebb furcsaságok mitsem rontanak.

Folklor, no smoke, Lada, hideg hot-dog, „russ n’ roll”

Sőt, ha saját kultúrájuk tálalásáról és portékájuk eladásáról van szó, akkor azért a ruszinok is tudnak nevetni – már amennyiben "gasztro fronton" a mintegy ezerkétszáz forintos áron kínált hideg hot-dog és a különféle üdítők orosz különlegességeknek számítanak.

A szervezők a sportesemények közti holtidőt néptánccal, tradícionális orosz ajándéktárgyak bemutatásával (és értékesítésével), pantomim művészekkel, Lada-teszteléssel és az abszolút kuriózumnak számító, a látogatók körében hatalmas sikert arató „szivacsos műugrással” igyekeznek kitölteni, több-kevesebb sikerrel.

Ami viszont mindenképpen dícséretes: mintegy 20 éve járom a világ sporteseményeit, de soha sehol egyetlen helyszínen sem láttam azt, hogy a rendezők ekkora hangsúlyt helyeztek volna a helyi folklor megismertetésére és a gyerekek szórakoztatására!

Érdekesség, hogy a masszív dohányos drukkereknek nem való a kazanyi vb helyszíne, ugyanis már a bejárat előterében is tilos a cigarettázás, sőt: büntetendő is, a rendőrök külön figyelnek erre! ...és még a magyarok háborognak a hazai éttermek, szórakozóhelyek „sterilizálása” miatt... Íme, a kétségkívül hatásos bizonyíték arra, hogyan lehet leszokatni a káros szenvedélyről egy egész népet! (a tatárok vodkaivási szokásait ezen hasábokon ne firtassuk...) Két nap alatt összesen két embert láttam csak dohányozni Kazanyban, az egyik az egyik kollégám, a másik a helyi tolmács volt.

Cseh Laci újjászületett!

A rövid délutáni kikapcsolódás után következtek az esti úszó döntők, amelyen Cseh László olyat tett, ami láttán túlzás nélkül állítom: az uszodában lévő magyarok túlnyomó része örömkönnyekben tört ki! 29 éves klasszisunk ugyanis csodálatos versenyzéssel tíz év után újra világbajnoki címet szerzett, méghozzá nem is akárhogyan! A januárban klubot váltó sportoló 200 pillangón régen látott magabiztossággal utasította maga mögé a mezőnyt, és végre kiélvezhette azokat a pillanatokat, amelyekre oly’ hosszú éveket várt.

Hosszú Katinka talán önmagát is meglepte, hogy 200 gyorson „csak” ötödik lett, míg 200 pillangón be sem jutott a döntőbe. Persze nincs mitől tartanunk, az Iron Lady szinte biztosan szállít még nekünk érmeket a kazanyi torna végéig. Szilágyi Liliána szereplése viszont parádésra sikeredett: ifjú tehetségünk ugyanis – szintén 200 pillangón – a harmadik legjobb idővel kvalifikálta magát a fináléba, ahol – mint azt elmondta – igazán szeretné majd kivélvezni, hogy itt lehet a világbajnokságon.

A kazanyi vb-t mi, magyarok is – bár kevesen vagyunk, de – nagyon élvezzük. Ezt bizonyítja az alábbi fotó is:

Szűcs Tamás, Kazany

(a fotók Samsung Galaxy S6 mobiltelefonnal készültek)